A csodás Duna

A Dunaferr SE Kajak-Kenu és Sárkányhajó Szakosztálya az idei évben új területtel bővítette tevékenységi körét, havi gyakorisággal vizitúrát hírdetünk és szervezünk. A vizitúrák eszközhátterét, a kenukat, kajakokat, lapátokat és mentőmellényeket a Magyar Kajak-Kenu Szövetség biztosította az Egyesület számára. A szervezés és túravezetés feladatait a Szakosztály vállalta magára.


Természetesen nem indulhatott volna el ez a program, ha nem lenne Jiling Krisztián, egy lelkes, a hazai vizeket kíválóan ismerő túravezető, aki szabadidejében amúgy is a vizeket járja és örömmel áll az alkalmanként összeálló csapat élére. Krisztián mellett a plakátok készítésében Pető Réka, a hírverésben Vass András segít, a csapatot szakosztály két vezetője Pász Péter és Pető Zsolt fogja össze.


Május 19-én Kincskereső túra névvel meghírdetett eseményen a Pentele hídhoz evezett el a társaság és jártuk be a dunavecsei holtágakat, illetve a híd alatt mindenki meghallhatta a saját visszhangját. Június 23-án a „KULCSra kész” vizitúrán a magas vízállásnak köszön-hetően a rácalmási Duna ágakban gyönyörködtünk és juthattunk egyre messzebb bázisunktól, a Dunaújvárosi csónakháztól. Július 20-án három kenut és egy kajakot kötöztünk járművekre és az érsekcsanádi Dunapartig utaztunk. Krisztián vezetett bennünket ismét.


A csapat vegyes összeállítású volt, de a gyakorlott kormányosok biztonságot nyújtottak az „alföldi, nagy vizet csak a fürdőkádban ismerő” kezdők számára is. A szokásos alapokatatás után és a mentőmellényeket becsatolva vízre szálltunk. Az érsekcsanádi indulási helytől verőfényes napsütésben, de még a délelőtti hűvösben áteveztünk a Dunán a jobb part irányába. Mintegy 2-3 kilométeres csurgást követően rábukkantunk a Rezéti ág alsó bejáratára.


 A pillangószárny valaha a Duna egyik fő ága volt, de a hajózási feltételek javítása és az árvízek romboló hatásának mérséklése érdekében az 1810-es években kiegyenesítették a kanyargó folyót. Így jött lére ez e páratlan szépségű, a Gemenci erdő által körülölelt, gazdag élővilágú kacskaringós ág. A Rezéti ág érdekesssége, hogy a Duna vízszintjétől függően erősebb vagy gyengébb vízfolyás tapasztalható benne. A túránk előtti időszakban a Duna víz szintje magas volt, de a július 20-ig annyit apadt, hogy a sekélyebb helyeken még éppen nem ért le a kenuk feneke. A víz nem túl erős folyásával szemben kényelmesen haladtunk és pár evezőhúzást követően elértünk arra a részre, ahová már motorral hajtott vizijárművek be sem tehetik a „lábukat”. Innentől kezdve szinte már csak a három kenunk, az egy kajakunk és mi, a vidám túrázók voltunk a vízen.


A lapátok csobbanását hol egy-egy szürkegém rikoltása, hol valamelyikünk suttogó felszólítása: „oda nézz, kócsag, gém, jégmadár” törte meg. Az egyik legnagyobb élményt az erdő mélyéről minket figyelő gímszarvasok látványa adta, négyen vagy öten lehettek. Jóval a fűz és nyárfák felett ragadozó madarak keringtek, rétisasok és talán sólymok, de gólyákat is láttunk a magasban. Az út jó harmadát megtéve kiötöttünk a pillangószárny oldalsó részén ebédelni, mégpedig a Gemenci erdei kisvasút nyári megállójánál. Falatozás és nevetgélés közben még a kisvonat is elhaladt mellettünk, integető gyerekekkel a kocsikban. Egy jó órás pihenőt követően, ismét a tűző napon eveztünk tovább. Egyeseknél néha lelassult a csapásszám, a négytagú kenus legénységeknél megmutat-kozott, hogy hol vannak a gyengébb láncszemek. No de semmi baj, megálltunk, lassítottunk és összevártuk egymást.


Mindeközben gyönyörködtünk a madarak sokaságában, a part szépségében és egy-egy vízbe dőlt korábban tekintélyes fa torzójában. Úgy képzeljétek el, hogy amíg a Duna egyéb, civilizációhoz közelibb szakaszán 5-10 percenként bukkan elő egy-egy nagytestű vízimadár, addig itt a vízbe dőlt fák ágain egyszerre több tízet is megszámlálhattunk. A természet gazdagságát látva szavakkal el nem mondható örömökben volt részünk.


A kissé elfáradt társaság már nagyon várta, hogy az egyébként iszapos partok után találjunk egy kikötésre alkalmas szilárdabb partszakaszt. Ez a pillanat a pillangószárny északi szakaszán következett be. A kiszállást azonnal vízbe merülés, fürdés és úszás követte. Ezen a helyen fogyasztottuk el elemózsiánk maradékait, mert ismét megéheztünk. A Duna fő ágához érve még megvártuk, míg egy üdülőhajó elhalad felfelé és elülnek a hullámai, azután visszaeveztünk túlparti indulási helyünkre, az Érsekcsanádi partra. A kenukat és a kajakot szépen eltöröltük, majd felkötöttük az autók csomagtartóira. A hazafelé vezető úton az érzékenyebbé vált testrészeinket simogattuk, nagyokat kacagtunk és megállapítottuk, hogy ez jó mulatság – férfimunka volt.

Pász Péter, szakosztályvezető