Extrém kaland - kajakkal a sípályán

Ha a tájat végre hó borítja, a lapátokat lécekre cseréljük, a hullámokat pedig lejtőkre... Vagy mégsem? Aki annyira elszánt kajakos, hogy télvíz idején sem tud megszabadulni kedvenc mozgásformájától, az a behavazott vidékeken is megtalálja azt a kissé őrült módot, hogy szenvedélyének hódolhasson....

Úgy tűnik, olyan világot élünk, ahol a megszokott egyet jelent az unalmassal, és néha már a legextrémebb sem elegendő. Léteznek azonban olyan személyek, akik a havon csúszkálás lehető legveszélyesebb módját űzik.

Sí, snowboard, szánkó? Ugyan már, azt lehet irányítani, sőt adott esetben le is old a kötés, mindenképpen van menekülési lehetőség. Bobozás? Ott is legalább a pálya ki van jelölve, igaz komoly erőfeszítést kíván a száguldó eszközben maradni.


De vadvízi kajakkal leszáguldani egy szűzhavas lejtőn,  vagy éppen kezelt sípályán - az tényleg nehezen fokozható. Ha próbáltunk már gyorsan kiszállni egy ilyenből, tisztában vagyunk vele, hogy ez nem éppen könnyű dolog. Az eszköz tulajdonságai(attól eltekintve, hogy jól csúszik) semmiképp sem indokolják az alábbi felhasználást. De valljuk be - örökké csak a helyes úton járni, az biztosan növeli a túlélés esélyeit, de néha egyáltalán nem szórakoztató.

Vadvízi kajakkal szűzhóban vagy kezelt pályán csúszkálni pont olyan őrültség, mint amilyennek hangzik, de mivé lenne a világ, ha örökké a megszokott módon állnánk hozzá mindennapokhoz? Talán ma is két követ ütögetnénk egymáshoz, hogy tüzet csiholjunk. 

A sima lecsúszás adrenalinlöketét fokozhatjuk azzal, hogy hasonlóan őrült barátainkat rábírjuk a csatlakozásra, így már versenyezhetünk is, hogy ki éri el először a lejtő alját - természetesen az, aki minimálisat sem fékez. A síeléshez csak nagyon távolról és hunyorítva nézve hasonlító sport során az evezőlapát tollával tudjunk némileg meghatározni a száguldás irányát - érdemes nem a kedven karbontollú lapátunkat erre a küldetésre használni, mert egyáltalán nem biztos, hogy sokáig fogja bírni az extrém igénybevételt: