Vízitúra Kupa V. forduló

Lezajlott a hétvégén (július 21-én) a Víztúra Kupa ötödik fordulója Ráckevén.


Ezen a fordulón 300 versenyző állt rajthoz, három távon. Ez volt idén az első olyan Vízitúra Kupa forduló, mely egyben az Olimpiai Ötpróba pontgyűjtő állomása is volt egyben. A legkisebbek a „Kerekzátony királya” címet nyerhették el 4,6 kilométeren. A friss túrázó kategóriában (9,5 km) és a 27 km-es verseny távon induló versenyzők nem csak a Kis – Duna „ tapadós vízével” küzdöttek meg, hanem a fülledt meleg és az időnként feltámadó szél okozta időjárási kihívással is. 


A maratoni távon indultak a verseny legfiatalabb résztvevői. Kenuban egy 4 éves kisfiú nagy türelemről téve tanúbizonyságot, végig “asszisztálva” 4 és fél órát ért be a célba. Kajakban Ódor Benedek volt a legfiatalabb teljesítő, Ő a maga 6 évével végig kajakozta a 27 km-es távot édes anyukájával. 


A maratoni távú verseny résztvevői igazán megtisztelve érezhették magukat, hiszen ezen a versenyen rajthoz állt a tizenegyszeres Világbajnok maratonista kenus Györe Attila is, bár ezúttal nem sikerült férfi párosban a dobogó legfelső fokára állnia. Míg a többszörös Világ- és Európa-bajnok Pétervári Pál tanítványaival együtt verenyezve fölényesen megnyerte a kenu négyes kategóriát. 


A célba érkező versenyzők igazán finom görögdinnyével csillapíthatták szomjúságukat. A verseny ideje alatt a parton maradt gyerekek, családtagok kézművesedhettek és fürödhettek a szabad strand területén.


A rendezők és Ráckeve Önkormányzata jóvoltából minden résztvevő és hozzátartozója fagyival vendégelték meg. Az összes hölgy versenyző egy cserép virággal térhetett haza.

:::::További képek:::: 

Ha szeretnél részt venni a következő Vízitúra Kupán, akkor szeretettel várunk Tokajban augusztus 11-én!